Rport Koszonom Hogy Jo Vagy Hozzam _HOT_

Szia! Az osztály legjobb törise vagyok. Tanultál? Na ugye! Szerintem hasznomat veszed. Segítek neked, tudod, penge vagyok töriből! Mondjuk az is igaz, hogy a feladatokat a saját tudásoddal kell megoldanod, különben a sötét múlt szellemét nem tudod lealázni. De ott leszek veled...lélekben... Szóval menjek vagy ne?

Rport Koszonom Hogy Jo Vagy Hozzam

A most 85 éves Szilágyi Jánost legutóbb akkor láttam, mikor Gulyás Marci készített vele riportot. Nem fogott rajta a kor, még mindig jó beszélgetőpartner, teljesen friss szellemileg. (Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy ismerjem Szilágyit, de még elég fiatal ahhoz, hogy Gulyás Marcit nézzek Yt-on, szóval számomra ez egy ideális összeállítás volt, hehe.) Ebben a kötetben is jól kérdez, szerintem nem durva, legfeljebb néha rámenős, meg nyílt, de nem lépi át a bunkóság határát.

Jelenleg heti 2 x 1 órát edzek Evelynnel, melyet heti három alkalomra szeretnék növelni, mert érzem, hogy már vagyok olyan edzettségi szinten, hogy egy plusz edzésnapot is beiktassak a hétköznapokba.

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságot, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Amennyiben látogatóink közül bárki úgy érzi, hogy a jelen szabályzatban foglaltakon túlmenően további kérdése lenne, vagy problémája merülne fel, illetve olyan észrevételt tenne, amely a Szabályzat alapján számára nem, vagy nem teljesen egyértelmű, illetve magyarázatra szorul, kérjük, lépjen kapcsolatba a magazin tulajdonosával az alábbi e-mail címen: info@montazsmagazin.hu.

Ha bármelyik olvasónk vagy pályázónk kéri, hogy személyes adatait töröljük ki saját rendszerünkből (természetesen bizonyos esetben vállalva azt, hogy attól fogva nem, vagy nem olyan módon tudja igénybe venni azt a szolgáltatást, amelyhez ezek az adatok tartoztak), ezt haladéktalanul teljesítjük úgy, hogy az adatbázisainkból kitöröljük a megfelelő rekordokat.

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet azonosítani, csak a gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.

A Montázsmagazinhoz panasszal postai úton, e-mailben, és a weboldalán keresztül lehet fordulni. A beérkező véleményekkel összefüggő adatkezelést és adatfeldolgozást a magazinn tulajdonosa vagy főszerkesztője végzi az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. CXII. törvény rendelkezéseinek szigorú betartásával. Adatai megadásával a véleményt küldő személy hozzájárul ahhoz, hogy a magazin a személyes adatait kezelje és feldolgozza. Az adatkezelés és adatfeldolgozás a Montázsmagazin székhelyén történik (6000 Kecskemét, Fazekas Mihály utca 18. I. 1.). A véleményt küldő személynek joga van az adatai kezelésének megszüntetését kérni, továbbá jogosult az együttműködést bármikor, indoklás nélkül megtagadni.

Tehát nagyon fontos, hogy elkülönítsük azokat az eseteket, amikor mindketten egyformán ritkán (vagy egyáltalán nem) igénylitek a szeretkezést, de ez mindkettőtöknek elfogadott, kielégítő és nem okoz frusztrációt.

Béla: Együttműködünk bárkivel a közösség érdekében. Ez a dolgunk, ez nem sérti a személyes szabadságot. Vegyük az iskolákat. Abban vagyunk érdekeltek, hogy az intézmény jól működjön. Hogy mi van kitéve a táblára, abból mi biztosan nem csinálunk presztízskérdést. A lényeg, hogy ha már az államé, akkor adja oda, ami a jó működéshez szükséges. Az igaz, hogy lokálpatriótaként jobbnak tartom, ha az igazgatókat a város nevezheti ki, de az állam, meg kell mondjam, nálunk partnerként viselkedett az elmúlt időszakban.

Minden kliensemmel képes vagyok egy hullámhosszon rezdülni, megérzem, hogy kinek mire van szükséges ahhoz, hogy a folyamat alatt biztonságban és jól érezze magát, még ha sokszor nehéz kérdéseket is boncolgatunk, éppen ezért jó ötvözni a life coaching elemeit a karrier coachingéval.

Volt egy időszak, amikor nem szerepeltem a válogatottban, de továbbra is azzal az álommal dolgoztam, hogy minél jobban futballozzak. Büszke vagyok a karrieremre. Számomra nincs életkor. Egyre gyakrabban látni olyan játékosokat, akik 30 év után emelkednek ki. Ez mind elszántság, munka és vágy kérdése, most 30 felett is sokkal többet edzek, mint a többiek.

A következő napok azzal teltek el, hogy a műhelyekben és raktárakban átvészelt jó néhány szobrot és rögzített műhelybútort biztosabb helyekre mentettük. Néhány rozoga épületet lebontottunk, és faanyagát a rendházba hordtuk tüzelőnek. Minden éjjeli őrjáratunk ellenére is gyakran garázdálkodnak éjjeli vendégek. Néha még tüzet is gyújtanak elhagyott raktár- vagy műhelyhelyiségeinkben. A lomtárakban meglepően sok olyasmi kerül elő, ami elsőrendű tüzelő. Szegény elődeink megfordulnának sírjukban, ha hallanák ezt: "Tűzrevaló". Mennyi gonddal faraghatták valamikor régen a templomépítésekhez szükséges dísztéglák vályogvető mintáit! Van egy szobára való. Tűz lesz a sorsuk. Ha nem mi, akkor mások kondérai alatt fognak elhamvadni. Néhány ínségbe jutott hűséges, régi munkásunk segít ebben a munkában. A lezajlott vásár módot nyújt arra, hogy segítsek szegény munkanélkülieken. Tíz nap után a műhelyek és gazdasági épületek minden mozgatható része: ajtó, ablak, holmi maradék anyag néhány kis raktárhelyiségbe zsúfolva, leszegezve várja bizonytalan sorsát. A műhelyeknek még szemetjét is gondosan kiseprik a szegények, mert az is tüzelhető. Elhagyott pagodákra emlékeztetnek ezek az üresen ásító helyiségek. November 29. Váratlan vendég jön. P. Nagy csiencsuangi misszionárius állít be a vörös kanpuk módjára bekötött fejjel és vállára vetett kínai talárban. Már egy hónapja rejtőzködik egy félreeső kereszténység faluszéli házában, éjjel-nappal zárt ajtók mögött, remete magányban. Még a falubeli keresztények sem tudnak az ottlétéről, kivéve az őt rejtegető családot. A viszontlátás örömét szomorúság fűszerezi, látva missziónkat, mely a pusztulás képét mutatja. December 1. Egész nap távoli ágyúdörgés morajlik. Vacsora közben Csen tornatanár jön nagy sietséggel, fogai között az elmaradhatatlan cigarettát gyúrja. Jókedvű. "Baj van! Jó baj! Az egész város meglódult. Most kürtölte ki a direktórium, hogy Pujang és Hujlung1 elesett. A nemzeti hadsereg három millió katonával jön errefelé három irányból. Minden vörös szervezetet feloszlatnak. Akinek vaj van a fején, még az éjszaka hagyja el a várost, mert bármikor itt lehetnek a nemzetiek." Mi persze nem látjuk annyira közelinek a "bajt", de azért kis izgalommal hallgatjuk a speaker riadt bemondásait, melyhez a megriadt nép zajongása, szekérzörgés és álmukból felvert kutyák ugatása adja meg az aláfestést. Mi nem pakolunk. A legtöbben le sem vetkőznek ma éjszaka. Fél tízkor beállít P. Nagy, hogy az ablaka előtt zörejeket hall. Lámpát gyújtok, és furkósbottal a kezemben őrjáratra indulunk kettesben. Átkutatjuk a díszterem körüli udvarokat, a kollégium üres kápolnáját és a püspökség meg a szeminárium udvarát. Nem találunk senkit, csak néha valami elmosódott zörej üti meg a fülünket. Lehet, hogy a szél csapkodja a törött ablakokat. Kísértetiesen barátságtalan ez a pusztuló misszió a fagyos decemberi szélben. A csapkodó ablakok zaja - szerencsétlenségre - eloszlatja gyanúnkat. Abbahagyjuk az őrjáratot, és pihenni térünk. 3 óra 11-kor hajtom álomra fáradt fejemet. Erős ablakzörgetésre riadok fel. Olyan álmos vagyok, hogy nem is igen értem meg, amit sietve bekiabálnak, csak annyit, hogy fel kell kelni. Amíg sietve magamra kapkodom ruháimat, lassankint beszivárog koponyámba, amit a riasztók mondottak: "tűz van!". "Hol van a tűz? Mekkora tűz?" Mindjárt meglátom. Ahogy kilépek ajtómon, égig érő lángokat látok a rádiótorony mögött. Első gondolatom, hogy P. Maron szobája gyulladt ki a kályhától. Két napja hurcolkodott fel abba a toronyszobába. A kápolna melletti ajtón kinézek a grotta felé. Áh! Nem a toronyszoba ég, hanem a grotta melletti raktár, melyben az úrnapi körmenetek oltárai, lépcsői, díszletei vannak, és mellette a kb. húsz méteres pajta, melyben a tüzelőnket tároltuk. Előtte riadtan tanácskozó, ide-oda szaladgáló diákok néhány itt éjszakázó tanárunkkal és munkásunkkal. Most robog le az emeletről P. Maron, aki szintén mély álomból riasztott fel az ablaka alatt lobogó tűz ropogása. Gyorsan tenni kellene valamit. De mit? Az egész épület lángokban áll. Menthetetlen. Semmi tűzoltó szerszámunk nincs. Zajt csapni ilyen riadt városban senki sem mer... Az első teendő, hogy két markos diákot lándzsával a kezükben állandó őrjáratra indítok. Mihelyt idegent látnak, azonnal jelentsék. Jelentik is hamarosan, hogy a várfalon Miao nézi a tüzet néhány nanliucsuangi minpinggel. Rájuk is kiabált, hogy mit csinálnak. - Tüzet oltunk. - Ki gyújtotta fel? - Azt mi is szeretnénk tudni. - No, hát akkor csak oltsátok gyorsan. Persze ezek után a gyanúnk mindjárt őrájuk esik, de most nem érünk rá a gyanúval bíbelődni. Lokalizálni kell a tüzet. P. Maron mindjárt meglovagolja a nagykaput, mely az égő raktár és a faszénraktár között van, és bontani kezdi. Ha a kapu meggyullad, akkor a faszénraktár is leég, és a rendház is menthetetlen. Szerencsére a szél ellenkező irányba fordul. Mi tehát a másik végen, az üres akkumulátor-raktár tűzfalát vizsgáljuk. Úgy látszik, megbízható. Mindamellett ott kell legelőbb lehúzni a tetőzetet. Közben a gerendák félig leégtek, úgyhogy könnyem kifordíthatókká váltak a falból. A közelben akad egy négy méternyi erős pózna. Tíz-tizenöt ember együttes erejével faltörő kos módjára nekilódítjuk a pajta egyik oszlopának. Enged... Nagy robajjal bedől ott a tető. Csak még néhány gerendát kell kifordítanunk, és a tűzfal melletti tető egészen leomlik. Most a tető többi része kerül sorra. Gyorsan! Gyorsan! Minél hamarabb tudjuk ledönteni a tetőt, és a gerendákat kihúzni a tűzből, annál több tűzifánk marad meg. Közben a pincéből előkerül néhány vödör és mosdótál. Azokban hordjuk a vizet a tűz menti tóból... És reggel négy órára az épület tetőgerendái félig elszenesedve, megöntözve felsorakoznak a grotta előtti köröndön. Két hónapig biztosítva van a tűzifánk. Megmosakodunk, és mindjárt a kápolnába megyünk a korai szentmisére. A gyerekek jutalmul megkapják a megmentett tüzelőt, és még két kiló húst a reggelihez. A diákok tréfásan, bosszúsan mormolják egész nap, amit az egyik vörös a házikápolna oltárára írt: "A misszióra ránehezült a sors keze." Ezen naptól kezdve még jobban megritkulnak a betolakodók. A nagy offenzíva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nemzeti hadsereg megállt Pujangnál és Hujlungnál. Egyelőre, úgy látszik, lassú tisztogatási munkákkal vannak elfoglalva délen. Hírek igen gyéren szivárognak. Néhány nap múlva a vörös szervezetek visszaszivárognak a városba, és felveszik régi munkáikat. De valahogy nemigen akar menni. A nép bizalma megrendült a vörös uralomban. Nemigen lehet bevonni őket erőteljesebb akciókba. Az újabb tódzsangokat már nem is vállalják. Ha nem tudnak kitérni előle, simán intézik el, néha pedig kifejezetten is ellenszegülnek a direktóriumnak, és védelmükbe veszik azokat a családokat, melyeket meg kellene tódzsangolniuk. A direktórium idegesen füstölög magában. A Keleti utcai szervezeteket feloszlatják és lefegyverzik, merthogy "maradiak". A bizalmit lecsapják és bezárják. Meg akarják tódzsangolni. A meghasonlás oka egy öngyújtó volt, amit én az utca bizalmijának ajándékoztam, amikor a nála biztonságba helyezett misekészletemet visszahozta. A direktórium egyik tagja észrevette, és elvette tőle az öngyújtót. Amaz visszakövetelte. Két napig civódtak rajta, amíg a bizalmi dutyiba került, zsebében a visszaszerzett öngyújtóval. Tódzsang lett belőle. De a bizalmi is ismeri a vörösök stílusát. A gyűlésen a direktórium vádat emelt ellene, hogy kapzsi, hogy a missziót védi, hogy túl maradi. Új bizalmit kell választani, de nem szabad választani jó embert, mert az nem tudja előbbre vinni az ügyeket. "Minél rosszabb az új bizalmi, annál jobb." A bizalmi bosszúsan hallgatja a dutyiban ezeket a mesterkedéseket. Egy óvatlan pillanatban berohan a gyűlés helyére, és számítva az utca népének hangulatára, ellentódzsangot jelent be a direktórium ellen. Nagy veszekedés támad. A végén mindkét fél visszavonul, de a Keleti utcát elejtik a vörösök. Decemberben jórészt azzal telik el időnk, hogy a rendházban tatarozunk. Néhány szobát lakhatóvá teszünk. Összekeresgéljük, kijavítgatjuk a szükséges bútort. Kezdetleges szerszámainkkal lassan megy a munka. A tél is jogerősen beköszöntött. Az elmenekültek itt-ott megtalált ruhadarabjaival, vagy a jó emberektől visszakerült batyuinkból kiegészítjük öltözetünket. Közben minduntalan rémhírekkel riogatnak. A városi minpingek gerillaszázaddá alakultak. Néhány napig sokat zaklatnak bennünket. Eleinte "kölcsönkérnek" ezt-azt, majd szó nélkül visznek, amit látnak, amíg a hatóságok le nem intik. Sajátságos, hogy még Miao úr is erélyesen fellépett ellenük. Éspedig teljes eredménnyel. P. Superior december 5-én hazajön, a Nanjüanban rejtőzködik. Esténkint kedélyes volna az élet, ha a gyakori rémhírek meg nem zavarnák. A napokig füstölgő romokból annyi faszenet termeltem ki, hogy egész télre elég a kályhámban egy kis esti melegedésre. El is kel, mert egész nap kemény fagyban dolgozunk. Főként P. Superior, P. Tiszai és P. Maron végez kemény munkát. A nagytemplom összetört kis ablakainak ónrácsozatát dróttal felkötözik a keretre és újságpapírral beragasztják. Olyan hidegben dolgoznak, hogy nem ritkán a csirizzel bekent papír megfagy a kezükben. Karácsonyra készen akarnak lenni vele. Vacsora után sokáig elbeszélgetünk. Ha a portás vagy Csen tornatanár állít be, rendesen vége a hangulatnak. Vagy egy menekülő keres itt búvóhelyet, vagy valami sürgős zsarolási ügy, pótadók, hadifelszerelési adók, rémhírek zavarják meg az esti idillt. Karácsony előtt egy héttel épphogy álomra tért a társaság - egy részük be nem jelentett bujdosó diák -, Csang portás zörget az ablakomon. - Senfu, jöjjön gyorsan! Katonák döngetik a kaput! - azzal már szalad is. Mire odaérek, már nagyon türelmetlenül döngetnek. - Mi baj van? - kérdem. - Nyisd ki a kaput! - Kik vagytok? - Rendőrség! - Hm, azt akárki mondhatja. - Nyisd csak ki, valóban mi vagyunk. Még egy darabig vonakodom, de a végén csak belátom, hogy csak ki kell nyitnom. Rablók végtére is nem mernek ilyen zajt csapni. Ha meg a hatóság emberei, akkor úgyis hiába minden ellenkezés. Ahogy betódulnak vagy tíz-tizenöten - valóban a rendőrség emberei -, szobám után érdeklődnek. - Hogy én hol lakom? Ma itt, majd ott, aszerint, hogy hol fúj be a hideg szél. Jót nevetnek hozzá. Egyelőre az egyik üres iskolaterembe vezetem őket, ahol van egy gazdátlan diák íróasztal. Csen tornatanár is előkerül. Rábízom őket azzal, hogy lámpát keresek, mert vaksötétben bajos tárgyalni. De a lámpa előtt első gondom, hogy a nálunk szerteszét lakozó bujdosókat kiugraszszam odúikból. Ugornak is azok, mintha puskából lőtték volna őket. Mire visszakerülök hozzájuk, a találékony Csen szalmából hatalmas tüzet gyújtott a rendőrségnek, melegedni. A hangulat is azonmód felenged. - Miről is van szó voltaképpen? - vetem fel a kérdést. - Létszámellenőrzés. A múltkori zűrzavarban elveszett a lajstrom. - Majd lediktálom a neveket. Mindenki alszik már, ki itt, ki ott. - Kinek-kinek személyesen kell beírni a nevét. Majd mi odamegyünk az emberekhez, nem kell nekik felkelni. Én nem lelkesedem ezért a módozatért. Ma dívik a katonafogás. - Az bajos lenne. A gyerekek halálra rémülnek, ha álmukból felriasztva fegyvert látnak. Inkább majd idehívom őket. Átlátnak a furfangon. Nevetnek hozzá. - No, nincs semmi baj. Hívd csak ide őket. Előbb leíratják velem a nevemet. A kínai írásjegy nem elégíti ki őket. Európai nevünk is kell nekik külföldi betűkkel leírva. - Nálatok nem fontos az európai név. - Most parancsunk van, hogy angol betűkkel is le kell írni. Ez nem éppen rossz jel, gondolom magamban. Nemzetközi szellő fújdogál talán? Ugyancsak keserves munkába került összeszednem a szétugrasztott és elbujkált embereket. Még a páterek is szerteszéjjel bujkálnak, készen a menekülésre, ha elfogatásról volna szó. De azért sikerül egy részét előkeríteni a bujdosóknak. Nem is szándékom mindenkit bejelenteni. Ahogy nálunk elkészülünk, megkérnek, hogy a zárdába is vigyem át őket, mert ott rettenetes kutya van. Ezer örömmel vállalkozom. Útközben egyre szondázzák érzületemet. Kesergek-e, szenvedek-e, panaszkodom-e. Persze megnyugtatom őket, hogy valóságos madárélet a miénk. A kapuban - nem kis meglepetésünkre - a Keleti utca bizalmija kopogtat be. Szegény fejének leesik az álla, mikor helyettem rendőrök lépnek ki a kapun, és gyanakodva kérdik tőlem, hogy mit keres ez itt. Hogy mit keres? Ja, igen! Egy régi számlája esedékes. A múltkor vett ötszáz üres palackot. Napok óta sürgetem. Azt hiszem ebben az ügyben jár, nemde? Amaz odavan a boldogságtól, hogy nem hagytam benn a kátyúban. Valójában mindjárt tudom, hogy más van a dologban, noha az a palack-ügy sem koholmány. A zárdában nem kis riadalmat okoz a látogatás. Ott is rendben kiállítjuk a személylistát, és én sietve megyek haza. Mi hírt hozhatott a bizalmi? Jól sejtettem. Ma éjfélkor titkos gyűlésre hívta össze a mandarin a bennünket tódzsangoló öt utca vezetőit, mert hogy hat amerikai kiküldött jött utánunk érdeklődni. Nem hiszem, hogy azok most ide mernének jönni. De valami hasonló természetű dolog lehet a levegőben. Igen megköszöni az én találós válaszomat a kapuban. Megígéri, hogy még éjszaka megsúgja, ha valami fontosat hall a gyűlésen. Ha nem sürgős, akkor majd holnap. A zárdában P. Superior aggódva várja az ügy kimenetelét. Még egyszer visszamegyek. Nem tudunk dűlőre jutni, hogy mi is lehet voltaképp a levegőben. Csak két hónap után tudtam meg, hogy sanghaji konzulunk eljárt ügyünkben a magyar kormánynál, az meg a washingtoni követ útján felkérte az amerikaiakat, hogy nézzenek utána ügyünknek. Azok a kommunista főhatóságoknál voltak szívesek utánunk kérdezősködni. Állítólag P. Zsámár1 felkereste Pekingben a Vörös Hadsereg ottani at-tachéját, Csou En-lajt2. Az is megígérte volna, hogy utánajár a mi ügyünknek. Talán ezen utánajárásoknak köszöntük a mai riadalmakat, és utána azt a megnyugtató érzést, hogy kívülről törődnek velünk. Másnap megtudtam, hogy az éjszakai gyűlésnek információs jellege volt. Felhívták továbbá a nép figyelmét arra, hogy "a misszió mozog. Jó lesz odábbállni mindenkinek, akinek valami terheli a lelkiismeretét. Ha most, amikor még a vörösök itt az urak, ilyen befolyásuk van, mi lesz akkor, ha bejönnek a nemzetiek..." Pedig mi ugyancsak nem forraltunk semmiféle bosszúálló terveket. A karácsony előtti hetekben P. Maron felcsapott cserepesnek, és két falusi legény segítségével rendbehozott néhány fontosabb háztetődarabot. Karácsony vigíliáján készült el vele. Ugyanakkorra készült el a nagytemplom ablakainak a beragasztása újságpapírral. Minthogy az utóbbi napok rémhírforgalma alábbhagyott, jócskán állítottak be a vidéki hitközségekből fiatal emberek, hogy annyi zaklatás után egy csendes ünnep vigaszaiban